Most Önnek is lehetősége nyílik betekintést nyerni a tavaly 150 éves évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia épületének történetébe a kezdetektől egészen napjainkig. Igen komoly jelentőséggel bír ez az épület, mégis oly keveset tudunk róla, ezért szeretnénk most Önök elé tárni egy rövid ismertetőt a székház tervezési és építési folyamatairól.

Az Akadémia megalapítására az 1825–27-es országgyűlésen került sor az akkori fővárosban Pozsonyban. Az 1825. november 3-án tartott országgyűlésen Széchenyi István felajánlotta birtokainak egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság megalakítására, ennek eredményeképp az Akadémia megalapítását az országgyűlés az 1827. évi XI. törvényben rögzítette azzal a céllal, „hogy a tudományok és szép művészségek honi nyelven míveltessenek”.

Ekkor még a társaság saját épület híján egy bérházban rendezte be “székházát”, az üléseket pedig a Vármegyeháza dísztermében tartotta.

Végül 1858-ban báró Sina Simon 80 000 forintos adományt tett a Magyar Tudományos Akadémia székházának megépítésére, amellyel országos mozgalmat indított el és 1860-ra már annyi pénz gyűlt össze, hogy elkezdődött a tervezés, illetve építés előkészítése. 

Ezután egy csapásra a figyelem középpontjába került az építkezés, ugyanis a stílussal kapcsolatban erősen megoszlottak a vélemények.

Első lépésként az Akadémia akkori vezetősége felkérte Henszlmann Imrét, hogy vegye kézbe a palota tervezését és építését, aki kidolgozta az épület helyiségeinek számát, nagyságát, elrendezését és funkcióját meghatározó tervet. Stílusként a gótika mellett döntött, amivel azonban az akadémiai Építési Bizottság a legkevésbé sem értett egyet, ezért meghívásos pályázatot hirdettek. Ennek keretében felkérték Henszlmann Imrét, Ybl Miklóst, és Heinrich Ferstelt, hogy készítsenek pályamunkát az épülethez: Henszlmann, valamint Ferstel neogótikus tervet nyújtott be, Ybl azonban neoreneszánsz épületet tervezett, de benyújtott munkáját már másnap vissza is vonta. Szkalnitzky Antal, aki szintén engedélyt kapott a pályázaton való részvételre, egy klasszicista palotát tervezett.

Mivel a stílusról kialakult vita nemhogy eldőlt, de idővel egyre nagyobbá vált, újabb két embert kértek fel tervek benyújtására: Leo von​ Klenze klasszicista épületet tervezett, Friedrich August​ Stüler a velencei neoreneszánsz stílust választotta. Stüler szerencséjére Dessewffy Emil, az Akadémia elnöke különösen kedvelte a velencei reneszánsz építészetet, így végül az ő tervét fogadták el.

A palota építése 1862 tavaszán indult meg. Kivitelezését Szkalnitzky Antal, az Akadémia részéről pedig Ybl Miklós irányította. A székház építésének költsége a berendezéssel és díszítéssel együtt mintegy 800 000 forintot tett ki.

Az első ülést 1865. április 24-én tartották, az ünnepélyes megnyitóra pedig 1865. december 11-én került sor.

Az épület egyik legfőbb jelentősége, hogy az akadémiai székház volt az első neoreneszánsz középület Magyarországon, architektúrája és szelleme döntően befolyásolta a magyar építészet további alakulását. A város egyik központi részén, a Duna partján álló palota az intézmény megkülönböztetett szerepét fejezi ki mind a mai napig.

Az Akadémia épületének helyiségei elsősorban természetesen a tudós intézménynek adtak otthont, valamint idekerültek különböző hivatali helyiségek is, az Akadémia könyvtárát pedig az épület földszintjén rendezték be – itt kapott helyet az olvasóterem és a könyvgyűjtemény raktára is.

A palota egyik alapvető rendeltetése volt az Esterházy-gyűjtemény befogadása. Az Esterházy-képtár 1865-ben érkezett Pestre, amelyet először letétként helyeztek el az Akadémia palotájában, majd 1871-ben a magyar állam megvásárolta a gyűjteményt, és Országos Képtár néven volt látogatható. 1905-ben a képtárat a Szépművészeti Múzeumba szállították, helyére pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának kiállítása került.

Az Akadémia palotájában lelt otthonra a Kisfaludy Társaság is, amelyet Kisfaludy Károly költő és drámaíró műveinek kiadásának, illetve a magyar irodalom ápolásának céljából alapítottak.

Az egyre nagyobb mértékben növekvő gyűjteményt, amelyek adományok és hagyatékok formájában kerültek az Akadémia birtokába, az épület emeleti termeiben helyezték el, ahol 1905. november 3-án nyílt meg a Széchenyi-múzeum.

A palota működésében és fejlődésében a második világháború komoly törést jelentett, hiszen mind az épület, mind a benne található gyűjtemények megrongálódtak. 1953-ban az épület belső terében több jelentős átalakítás történt Csánk Elemér építész tervei szerint, amely együtt járt a palota teljes felújításával.

A székház architektúrája és ornamentikája összességében a reneszánsz és az antik-hellenizáló elemek szintézisén alapul. A főtömb első és második emelete rejti magában a Dísztermet, a harmadik emelete pedig a Képtár helyiségeit. A főtömbhöz képest az oldalszárnyak építészeti világa visszafogottabb, ezáltal könnyedebb. Az épület főpárkányát kőbábos mellvéd zárja, a sarkokon díszes kőkandeláberek emelkednek. A középtömb két szélén felül egykor egy-egy szfinx díszelgett. A homlokzaton feliratok és szobrok emlékeztetnek az intézmény történetére és az épület rendeltetésére. Kétfelől feliratos táblák idézik az Akadémia és palotája megalapításának, illetve építésének legfontosabb pillanatait.

Hosszas előkészületek után 1880-ban állították fel az Akadémia székháza előtt található Engel József szobrász és Wéber Antal építész által alkotott Széchenyi István emlékművet. Később a Deák-szoborral kiegészülve az immár Széchenyi István nevét viselő tér a magyar főváros egyik kultikus helye lett.