
150 éves a Magyar Tudományos Akadémia székháza
augusztus 3, 2022
Világhírű magyar feltalálók a Magyar Tudományos Akadémia Tagjai között – 1.rész
augusztus 3, 2022Átadták az „MTA Bora 2016” címeket
Idén is megrendezésre került – immár hetedik alkalommal – a „Magyar Tudományos Akadémia Bora” minősített országos borverseny.
Összesen tizenhárom magyar és egy határon túli borvidék száztizenhat bora mérettette meg magát a mustrán, amely közül hét viselheti „Az MTA Bora 2016” megtisztelő címet egy éven keresztül.
A jövőben sok szeretettel ajánljuk a nyertes borokat elegáns vacsoráikhoz, fogadásaikhoz.
A Magyar Tudományos Akadémia országos minősített borversenyére idén is a Tokaji borvidékről érkezett a legtöbb nevezés, a vörösborok képviselői főleg villányi és szekszárdi pincészetek voltak.
A zsűri két kategóriában hirdetett győztest. Felső kategóriában fehér-, vörös- és desszertborokat, középkategóriában száraz és félszáraz, illetve félédes és édes fehérborokat, valamint száraz vörösborokat és rozékat rangsoroltak.
A középkategória csoportonkénti győztesei az adott évben viselhetik „Az MTA Bora 2016” címet, később ez a megnevezés az évszám megjelölésével tovább használható. A felső kategória csoportonkénti döntőbe jutott és 90 pont feletti eredményt elérő borai „Az MTA Bora 2016 Borverseny aranyérmes bora” elismerést kapják. A legtöbb pontszámot gyűjtött borok emellett ugyancsak egy éven át viselhetik „Az MTA Bora 2016” címet.
A bírálóbizottság néhány fontosabb megállapítása közül kiemelhető, hogy a felső kategóriában határozottan javult a minőség.
Az MTA Bora 2016 Borverseny díjnyertes borai
Desszertborok
Nagy aranyérmes bor
Patricius Tokaji 6 puttonyos aszú 2007, Patricius Borház, Tokaji borvidék
Aranyérmes borok:
Tokaji Hárslevelű Késői Szüret 2013, Pajzos Pincészet, Tokaji borvidék
5 puttonyos aszú 2009, Royal Tokaji Borászati Zrt., Tokaji borvidék
5 puttonyos aszú 2007, Tokaj-Oremus Szőlőbirtok és Pincészet Kft., Tokaji borvidék
5 puttonyos aszú 2008, Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaji borvidék
Felső kategóriás fehérborok
Nagy aranyérmes bor
Gesztenyés Riesling Válogatás 2013, Légli Szőlőbirtok, Balatonboglár borvidék
Aranyérmes borok
Vision 2013, Holdvölgy, Tokaji borvidék
Super Granum 2013, Bott Frigyes, Garam menti borvidék
Furmint Dűlőválogatás 2013, Royal Tokaji Borászati Zrt., Tokaji borvidék
Felső kategóriás vörösborok
Nagy aranyérmes bor
Regnum 2011, Takler Borbirtok, Szekszárdi borvidék
Aranyérmes borok
Cabernet Franc Selection 2012, Bock Borászat, Villányi borvidék
Gold Optimus Cuvée 2012, Bodri Pincészet és Szőlőbirtok, Szekszárdi borvidék
Barbár 2012, Heimann Családi Birtok, Szekszárdi borvidék
Cabernet Sauvignon Reserve 2009, Takler Borbirtok, Szekszárdi borvidék
Középkategóriás félszáraz/száraz fehérborok
- helyezett: Mád Furmint 2013, Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaji borvidék
- helyezett: Hold and Hollo Dry 2012, Holdvölgy, Tokaji borvidék
- helyezett: Chardonnay 2013, Etyeki Kúria, Etyek–Budai borvidék
Középkategóriás félédes/édes fehérborok
- helyezett: Zsófia Cuvée 2013, Pelle Pince, Tokaji borvidék
- helyezett: Késői szüretelésű Katinka 2013, Patricius Borház, Tokaji borvidék
- helyezett: Oremus Szamorodni 2012, Tokaj-Oremus Szőlőbirtok és Pincészet Kft., Tokaji borvidék
Középkategóriás vörösborok
- helyezett: Szekszárd Cabernet Franc 2013, Takler Borbirtok, Szekszárdi borvidék
- helyezett: Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2012, Vin Art Pincészet, Villányi borvidék
- helyezett: Cabernet Sauvignon Barrique 2012, Koch Borászat, Hajós–Bajai borvidék
Középkategóriás rozéborok
- helyezett: Rosé 2015, Günzer Zoltán, Villányi borvidék
- helyezett: Cabernet Rosé 2015, Feind Borház, Balatonfüred–Csopaki borvidék
- helyezett: Cabernet Sauvignon Rosé 2015, Koch Borászat, Hajós–Bajai borvidék



